2015. július 21., kedd

3.fejezet: Run!

*Lori sz.sz.*
Miután Nina rendesen letolt, idegében kitudta nyitni a padlásfeljárót, így végre kiszabadultunk. Rolinak természetesen egy szót sem szóltunk. Nina úgy is elégeti a papírt, így nincs gond...
*1 hét múlva*
*Nina sz.sz.*
Nem égettem még el a papírt, de Lorival nem beszéltem. Fagyos lett köztünk a hangulat.Nem is hiányzik...Fel-alá sétálgatok a szobámban, mikor a kezembe akad a papír fecni... az a bizonyos papír... Hátravágódtam az ágyamba és gondolkodóba estem. Hirtelen kuncogást hallottam kintről. El nem tudtam képzelni, hogy mégis mi van addig, míg ki nem nyitottam az ajtót. Az öcsém és a zakkant haverja állt odakint. Eléggé jó kedvűen. Meg sem kérdezték, hogy bejöhetnek-e, máris az ágyamon ugráltak.
- Máté, Patrik, megkérlek titeket, hogy menjetek ki. - mutatok az ajtóra , de nem foglalkoztak velem - azt mondtam, hogy menjetek ki! Nem vagyok jó paszban.  - emelem fel a hangomat, de nem hatottam rájuk.
- Nyugi bébi! Úgy látom ma eléggé zabos vagy! - viháncol Patrik
- Máté - szóltam az öcsémre - mondtam valamit!
- Ja... Elég gyakran mondasz valamit.. - terül el az ágyamon. Ezt már nem tűrtem, így odamentem hozzájuk, fülön ragadtam őket és az ajtó felé lépkedtem velük.
- Ne már Nina! Leszakad a fülem! - tiltakozik Máté
- Leszarlak titeket!
- Akkor büdös lesz! - kiállt fel Patrik, én meg az orrukra csuktam az ajtót.
- Jól van Nina, elmegyünk bicózni! Anyáékat ne keresd, mert leléptek! - hallom kintről, majd egy "hallelujah" kiálltás után levágódtam az íróasztalomhoz. Megint csak a kezembe volt a papír. Mintha egy ördög bújt volna belém késztetést éreztem arra, hogy utána járjak a papírnak. Lorival. Ez lehetetlen. Olyan hülyeség! Nem lehetek ennyire zakkant!
*Este 8-kor* 
Máté még mindig nem jött haza, anyáék meg bejelentették, hogy később érkeznek. Aggódom Mátéért, ezért felhívom. Előkapartam a telefonomat és Máté névjegyénél a hívásgombra kattintottam.
- Hallo?  - hallom a vonal túlsó feléből és a háttérzajokból ítélve Patrikkal van az illető.
- Csövi, mikor jössz már haza?
- Jó, hogy hívtál, ugyanis éppen telefonálni akartam, hogy itt alszok Patriknál. Anyáékat már felhívtam. Na, csá!
- Kösz... Szia - ezzel véget vetettem a beszélgetésnek. 
Szuper, egyedül vagyok itthon és egyre jobban félek. Jól van Nina! Így kell ezt csinálni.

*

Hirtelen egyre sötétebb lett odakint, hisz' nyáron is beesteledik egyszer.. de ez más volt. Feltámadt a szél is így tépte a  nyitva lévő ablakomon a függönyt. A frászt hozta rám, ezért az ablakhoz sétáltam. Féltem... Utálok az éjszaka közepén kibámulni a sötétségbe.Megpillantottam a holdfényétől csillogó aszfalton egy sötét alakot. Ugyanazt, amelyiket a padláson. Gyorsan csuktam be az ablakot és még a függönyt is villámgyorsan elhúztam, hogy ne lássak semmit. Eléggé féltem. Már-már annyira hogy bezártam a szobám ajtaját. Összekuporodtam a szobám egyik sarkába és így vártam, hogy beüssön ménkű. A cetlit a kezembe szorongattam. Megfagyott bennem a vér. Ha van itt valami, akkor feltűnésmentesnek kell lennem. Semmi életjelet nem adhatok. Éppen ezért leoltottam a villanyt. Sötétben ültem a szobámban és egy mukkot sem adtam ki. Csücsültem az ágyam mellett és bámultam kifelé a fejemből. Hirtelen egy fehér fénycsóva jelent meg a szobámban, majd gyorsan átsiklott rajta. Enyhe infarktusom volt, de itt még régen nem volt vége semminek sem. Fehér köd borított be mindent és így még jobban nem láttam semmit sem. Ahogy nőtt a félelmem, úgy nőtt az adrenalin szintem is. Inkább becsuktam a szemem és vártam, hogy mikor ébredek fel a rémálomból... de ez mind hülyeség volt... ez nem álomvilág , ez a valóság.. Ezt bizonyította a hozzám szóló hang is.
- Kövesd a nyomokat! Muszáj követned. Nem hagyhatod abba!. Fuss,fuss. Menned kell! Itt nem maradhatsz! - hangzott a hangsúlyos suttogás.
- Oké, nyugi van, megyek már! - motyogok, de kb. feleslegesen. Azt sem tudom kihez, rosszabb esetben mihez beszélek.

*********************************************************************************

Meghoztuk a következő fejezetet is! Reméljük elnyeri majd a tetszésed ;) 

Big Hug: 
Cherry & Szasza

2015. július 1., szerda

2. fejezet: Első üzenet

*Nina sz. sz.*

Akárhogy próbáltuk kinyitni, nem sikerült. A hangok erősebbek lettek és a szél, ami nem tudom, hogy itt mégis mit akar, feltámadt.Repkedtek a papírok és a por. Bepánikoltunk. Szerencsére találékony vagyok, ezért Lorit egy nagy szekrény felé rángattam. Üres volt, így belebújhattunk... Jött a következő gond. Elfelejtettem a zseblámpát. Nem foglalkoztam vele, csak bebújtam a szekrénybe. 
- Most mi lesz? - suttog Lori.
- Itt öregszünk meg. - nevettem fel keservesen, majd amikor lépteket hallottunk, bekussoltam. Most tuti meghalunk, a hülye kíváncsiságom miatt. Rohadjak meg. A léptek hangosabbak lettek. Már nagyon közel voltak. Éreztem, hogy Lori sikítani fog, így kezeimet a szájára tapasztottam. Ez a valami baszott erős lehet, mert rángatni kezdte a szekrényt. A kezeimen éreztem Lori patakokban folyó könnyeit. Én még nem sírtam, tartom magam. nem sokkal ezután abbahagyta ez az "izé" a szekrény rángatását, mert biztos beleunt. A távolodó lépteket hallva megbátorodtam és résnyire nyitottam a szekrény ajtaját. 
- Mit csinálsz? Hülye vagy? - suttog Lori.
- Nyugi, csak kinyúlok a zseblámpáért, vagy örökre itt akarsz rohadni? - kérdem mire szinte "hallottam", hogy bólint. Óvatosan dugtam ki a kezem a résnyire nyitott ajtón. Kotorásztam a lámpa után, de ekkor valami megharapta az alkaromat... Kiugrottam a szekrényből és egy fekete macskát pillantottam meg, majd lenéztem a vérző, zseblámpát tartó kezemre.
- Mi a franc ez? - horkanok fel, majd próbáltam elszorítani a vérzést.
- Ez Franciska macskája Bloody. Tudom! Elfelejtettem szólni. - mondja Lori és az ölébe kapta a macskát.
- Fúj, ez undi. - húzom el a számat. Nem szeretem a macskákat. Sőt! Utálom őket, és ők sem szívlelnek engem...
- Én imádom! - nyávog Lori, mire már a hányinger kerülget. Bezzeg most már nem bőg.
- Te. Nina. Nézd csak! Mi az? - mutogat egy fekete rózsára, ami mellett egy papírfecni hevert.

 Odamentem és elolvastam hangosan.
,, A kis boszinak a házában,
A szekrénynek a hátán van."

- Mi a franc? - röhögök fel, mert még rímelt is.
- Valaki nagyon költői! - nevet Lori is.
- De ki az a ,,kis boszi"?- kérdem, mire ,,felmordult" a macska. - Kuss! - kiálltok rá. Élezni kezdte a körmeit, és támadni akart, de Lori lefogta. 
- Hülye macska! - pampogok és fel-alá kezdtem járkálni, mint aki gondolkozik.
- Hát, drága Nina, az előző kérdésedre válaszolva, valószínű, hogy én, vagy te lehetünk a ,,kis boszi". Tehát, nálunk és nálatok kell megnézni a szekrény hátulját. Vagy mit...
- Szerinted, majd követni fogom ezeket a rohadt nyom féléket? Hülye vagy? Most is majdnem meghaltunk! Idióta! Még csak 16 évesek vagyunk. Én még nem akarok meghalni! - rivallok Lorira
- Akkor mi lesz a papírkával? 
- Haza viszem és elégetem. - válaszolok
- Mivel?
- Tűzzel, hülye gyerek! - ordibálok rá megint. Persze ő nem hibás, csak már az én idegszálaim is elszakadtak..

*********************************************************************************

Már átléptük a 150 megtekintés, amit nagyon szeretnénk megköszönni nektek :) <3 Reméljük tetszik ez a rész is. Kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, ezért szívesen látnánk kommenteket :)
Big Hug : Cherry & Szasza